Vavy oldala

Anime, manga, DIY és sok más ;) Üdv Vavy

Fairy Tail

Gondoltam az InuYasha után, egy kicsit újabb dologgal is foglalkozzunk, mondjuk a Fairy Tail-lel. :)

Hogy ne mondjak túl sokat róla, annyit elárulok, hogy nem az 1. pár rész alapján kell megítélni, mert minden jó animének és filmnek is, van egy alapja, amit meg kell nézned, hogy érsd a lényegét az egésznek. A viccesebb, kalandosabb, izgalmasabb részek, midíg ez után jönnek, tehát mindíg elszomorítanak, a ,,néztem belőle 10 percet, aztán meguntam mert szar" megjegyzések. (nem feltétlen erre az animére vonatkozóan)

sdfg.png

Viszonylag kevés benne az értelmetlen rész. Azért nem azt mondom hogy ,,Viszonylag kevés benne a filler", mert gyakorlatilag az egész az. Nem teljesen, mert van egy minimális célja a történetnek, de nem túl nagy jelentősséggel bíró. Az igazán idióta részek, amelyek tényleg csak 1 rész erejéig láthatóak, és nem viszik előre a cselekményt, azok nagyon kis számban találhatóak meg. Idáig 175 részről tudok, de 125-nél megáll a cselekményszál, és fillerek kezdődnek. Azok ugyan csak néhány részig, majd ismét lesz egy bizonyos story, de kicsit vontatottabb mint amilyen eddig volt. 

 jkhjgh.png



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 13
Tegnapi: 3
Heti: 13
Havi: 32
Össz.: 15 854

Látogatottság növelés
Oldal: FT Fairy Tail
Vavy oldala - © 2008 - 2024 - vavy.hupont.hu

A HuPont.hu weblapszerkesztő. A honlapkészítés nem jelent akadályt: Honlapkészítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »